Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech
  1. október 3-án lakásában köszöntötte dr. Tóth József polgármester és Borszéki Gyula alpolgármester Tétényi Pál díszpolgárunkat 90. születésnapja alkalmából.

Születésnapi köszöntésén Tóth József jókívánságait követően díszpolgárunk elmesélte, hogy a mai napig aktív és dolgozik. A köszöntését örömmel fogadta, kifejezte megelégedését a kerület fejlődésével kapcsolatban.

Budapesten született 1929-ben. A középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. A Műegyetemen tanult, majd a Moszkvai Állami Egyetem Vegyészkarán végzett 1957-ben, a Glasgow-i Egyetemen 1960-ban tanult. 1957-től az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 1958-tól a magkémiai osztály vezetője. 1967-1970 között a Tudományos Minősítő Bizottság titkára, 1975-ig az MTA főtitkár-helyettese, 1977-től a Minisztertanács Tudománypolitikai Bizottságának titkára, 1983-1985 között az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, 1985-1989 között az OMFB elnöke. 1981-től a MTESZ alelnöke, 1971-től az Országos Atomenergia Bizottság elnökhelyettese, 1985-1990 elnöke. A JATE címzetes egyetemi tanára. 1970-től az MTA levelező, 1979 óta rendes tagja, 1970-1985 között elnökségi tagja. Állami díjas (1983), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2005), Pannon Egyetem díszdoktora (2007). 1997 óta kerületünk díszpolgára.

Vissza

A teljes cikk a bp13.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

2019. október 22-én, délelőtt tartották kerületünkben az október 23-i megemlékezéseket, több helyszínen: a Tahi utcai emléktáblánál koszorúzási ünnepséggel emlékeztünk 1956-ra, végezetül a Béke téri...
Kipróbáltuk – jól vizsgázott –átadtuk Ez év szeptemberében vehették birtokba a felújított játszóteret és pihenőparkot a Faludi utca és Szobor utca környékén lakók az önkormányzat újabb, ezúttal 5600...
Kipróbáltuk – jól vizsgázott –átadtuk Ez év szeptemberében vehették birtokba a felújított játszóteret és pihenőparkot a Faludi utca és Szobor utca környékén lakók az önkormányzat újabb, ezúttal 5600...
A szeptemberi estéken is már egyre több helyen bekapcsolják, elindítják a fűtést kerületünkben is. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy szén-monoxid-érzékelő riasztóberendezést kaphatnak az...
A Nyugdíjasok Budapesti Szervezete és a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központja közösen meghirdette a Nyugdíjasok a Nyugdíjasokért elnevezésű szolidaritási...
Hagyományaink szerint az önkormányzat őszi zöldség, gyümölcs akciót szervez, ezúttal november 5-30 között. A 3000 forint értékű utalványaikat a Lehel Csarnokban a kijelölt zöldség- gyümölcs...
A 2019. október 13-án megtartott önkormányzati választás kerületi eredményeiről az alábbiakban nyújtunk tájékoztatást. A választásra jogosult 94.910 szavazópolgárból 48.174 fő jelent meg az...
TISZTELT ÜGYFELEINK! A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 15. § (1) bekezdése alapján a szavazatszámláló bizottságok tagjai a szavazást követő napon mentesülnek a munkavégzési...
2019. október 3-án, a Radnóti Miklós Művelődési Központban rendezték meg a XIII. kerületi Építészeti díj átadó ünnepségét. A díjat dr. Tóth József polgármester adta át az idei kitüntetettnek, Marosi...
október 3-án lakásában köszöntötte dr. Tóth József polgármester és Borszéki Gyula alpolgármester Tétényi Pál díszpolgárunkat 90. születésnapja alkalmából. Születésnapi köszöntésén Tóth József...
2019. október 1-én a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartottuk a hagyományos Idősek napi rendezvényünket. A gyülekező alatt a Lendületben programjairól forgatott kisfilmet láthatták a nézőteret...
A közelmúltban Budapest Főváros Kormányhivatala (Újvárosháza) épületében a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) “Polgárőrök a Fővárosért, a Főváros a polgárőrökért” címmel Rendészeti Egyeztető...
2019. szeptember 26-án a Polgármesteri Hivatalban dr. Tóth József polgármester átadta a sikeres vizsgát tett kismamáknak az ingyenesen megszerzett ECDL bizonyítványaikat. Az idei évben összesen 28...
Az Európai Klímaszövetség Klímasztár 2019 díját nyerte el önkormányzatunk az Angyalföld+ Stratégia alapján megvalósított „A zöldfelület hatása a klímavédelemre” című pályázatával. A díjat Csiga...
2019. szeptember 18-án önkormányzatunk szobrot állított Illovszky Rudolfnak a róla elnevezett stadionban. 1996-ban az elsők között lett kerületünk díszpolgára, tiszteletére az ő nevét viseli a Vasas...
2019. szeptember 18-án a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete – Angyalföldi Csoportjának „Aranygyűszű” című kiállításának megnyitóját tartották a Polgármesteri Hivatal első emeleti galériájában. A...
2019. szeptember 16-án emléktáblát állított Benedek Tibor családja és az önkormányzat az egykori színésznek, utolsó lakhelyén, a Visegrádi utca 36. szám alatt. Az avatóünnepségen megjelent többek...
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. Posta cím: 1555 Budapest Pf. 10. Telefon: (1) 452-4100 E-mail: ugyfelszolgalat@bp13.hu Félfogadás:...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó