Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

2019. október 3-án, a Radnóti Miklós Művelődési Központban rendezték meg a XIII. kerületi Építészeti díj átadó ünnepségét. A díjat dr. Tóth József polgármester adta át az idei kitüntetettnek, Marosi Miklósnak, akinek több épülete is található kerületünkben, ezek közül kiemelendő az idei évben átadott Klapka Központ.

A XIII. kerületi Építészeti díjat 2013 óta azok az építészek kaphatják meg, akik kiemelkedő színvonalú építészi teljesítményt nyújtottak kerületünkben az elmúlt 30 év során. A korábbi években is a szakma jeles képviselői nyerték el a díjat: dr. Finta József, Nagy Csaba, Bálint Imre, Kóris János, Szabó Tamás János és Tima Zoltán.

Arató György, a kerület főépítésze köszöntőjében elmondta, hogy a szakmában elfogadott tény, hogy a kerületi önkormányzat és az építészek között partnerségi alapon nyugvó együttműködés alakult ki. Nagy hangsúlyt fektetünk az építészek megbecsülésére, ezt támasztja alá az Építészeti díj, valamint az is, hogy Nagy Csaba tiszteletére januárban fogadást szerveztünk, a Prima Primissima díjának elnyerése alkalmából. Kiemelte, a XIII. kerületben elsők között alakult tervtanács, mely véleményezi a kerületi építkezéseket megelőzően azok terveit. Az évek óta működő értékvédelmi pályázatnak köszönhetően vissza nem térítendő támogatás segíti a társasházak megújulását, ennek számos példája látható Újlipótvárosban. A Klapka Központról szólva emlékeztetett, ez nem csupán egy épület, jóval több annál. A kerület hosszútávú fejlesztési koncepciója tartalmazza a helyi jelentőségű kisközpontok létrehozását, ez valósult meg ezzel a beruházással. Végezetül jó együttműködést kívánt az önkormányzatnak és az építészeknek, valamint kifejezte véleményét, mely szerint a kerület a továbbiakban is ígéretes jövőre számíthat..

A díj átadását követően Tima Zoltán, a 2018-as év díjazottja méltatta az idei győztest. Ismertségük 1989-ig nyúlik vissza, mikoris Marosi Miklós a bírálóbizottságban foglalt helyet a diplomavédésén. Ezt követően a KÖZTI-ben kezdtek közösen dolgozni. Az egykori állami vállalat ma is prosperál, mely nagyban köszönhető Marosi Miklósnak. Munkavégzéséről így szólt: „Elképesztő hatékonysággal dolgozik és amit csinál, az megkérdőjelezhetetlen, legyen az kórház, iroda vagy bármi más. Nem tudom, honnan van benne ennyi energia, de most, 77 évesen még mindig ugyanolyan hatékony.”

Marosi Miklós Ybl Miklós-díjas, Pro-Architectúra díjas, Prima díjas, Széchenyi-díjas építész, a díj idei nyertese megköszönte az elhangzott kedves szavakat és a megtisztelő címet. Véleménye szerint a XIII. kerületben megbecsülik az építészeket, itt érdemes alkotni. A kerület fejlődésén tetten érhető ez a fajta hozzáállás.

Az ünnepség zárásaként a Fischer Annie Zeneiskola Allegretto Fuvola Együttese barokk dallamok című műsorát hallgathatták meg a jelenlévők.

Vissza

A teljes cikk a bp13.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

2019. október 22-én, délelőtt tartották kerületünkben az október 23-i megemlékezéseket, több helyszínen: a Tahi utcai emléktáblánál koszorúzási ünnepséggel emlékeztünk 1956-ra, végezetül a Béke téri...
Kipróbáltuk – jól vizsgázott –átadtuk Ez év szeptemberében vehették birtokba a felújított játszóteret és pihenőparkot a Faludi utca és Szobor utca környékén lakók az önkormányzat újabb, ezúttal 5600...
Kipróbáltuk – jól vizsgázott –átadtuk Ez év szeptemberében vehették birtokba a felújított játszóteret és pihenőparkot a Faludi utca és Szobor utca környékén lakók az önkormányzat újabb, ezúttal 5600...
A szeptemberi estéken is már egyre több helyen bekapcsolják, elindítják a fűtést kerületünkben is. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy szén-monoxid-érzékelő riasztóberendezést kaphatnak az...
A Nyugdíjasok Budapesti Szervezete és a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központja közösen meghirdette a Nyugdíjasok a Nyugdíjasokért elnevezésű szolidaritási...
Hagyományaink szerint az önkormányzat őszi zöldség, gyümölcs akciót szervez, ezúttal november 5-30 között. A 3000 forint értékű utalványaikat a Lehel Csarnokban a kijelölt zöldség- gyümölcs...
A 2019. október 13-án megtartott önkormányzati választás kerületi eredményeiről az alábbiakban nyújtunk tájékoztatást. A választásra jogosult 94.910 szavazópolgárból 48.174 fő jelent meg az...
TISZTELT ÜGYFELEINK! A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 15. § (1) bekezdése alapján a szavazatszámláló bizottságok tagjai a szavazást követő napon mentesülnek a munkavégzési...
2019. október 3-án, a Radnóti Miklós Művelődési Központban rendezték meg a XIII. kerületi Építészeti díj átadó ünnepségét. A díjat dr. Tóth József polgármester adta át az idei kitüntetettnek, Marosi...
október 3-án lakásában köszöntötte dr. Tóth József polgármester és Borszéki Gyula alpolgármester Tétényi Pál díszpolgárunkat 90. születésnapja alkalmából. Születésnapi köszöntésén Tóth József...
2019. október 1-én a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartottuk a hagyományos Idősek napi rendezvényünket. A gyülekező alatt a Lendületben programjairól forgatott kisfilmet láthatták a nézőteret...
A közelmúltban Budapest Főváros Kormányhivatala (Újvárosháza) épületében a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) “Polgárőrök a Fővárosért, a Főváros a polgárőrökért” címmel Rendészeti Egyeztető...
2019. szeptember 26-án a Polgármesteri Hivatalban dr. Tóth József polgármester átadta a sikeres vizsgát tett kismamáknak az ingyenesen megszerzett ECDL bizonyítványaikat. Az idei évben összesen 28...
Az Európai Klímaszövetség Klímasztár 2019 díját nyerte el önkormányzatunk az Angyalföld+ Stratégia alapján megvalósított „A zöldfelület hatása a klímavédelemre” című pályázatával. A díjat Csiga...
2019. szeptember 18-án önkormányzatunk szobrot állított Illovszky Rudolfnak a róla elnevezett stadionban. 1996-ban az elsők között lett kerületünk díszpolgára, tiszteletére az ő nevét viseli a Vasas...
2019. szeptember 18-án a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete – Angyalföldi Csoportjának „Aranygyűszű” című kiállításának megnyitóját tartották a Polgármesteri Hivatal első emeleti galériájában. A...
2019. szeptember 16-án emléktáblát állított Benedek Tibor családja és az önkormányzat az egykori színésznek, utolsó lakhelyén, a Visegrádi utca 36. szám alatt. Az avatóünnepségen megjelent többek...
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. Posta cím: 1555 Budapest Pf. 10. Telefon: (1) 452-4100 E-mail: ugyfelszolgalat@bp13.hu Félfogadás:...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó