koronavírus
-
A behurcolás ellen kell védekezni
A koronavírus Magyarországra való behurcolása ellen kell védekezni, minden egyes újabb magyarországi fertőzésnél megtalálható ugyanis valamilyen külföldi "mozzanat" - mondta a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban.
-
A bentlakásos szociális intézményekben látogatási, kijárási és felvételi zárlat van érvényben
Több szakmai protokoll és új rendelkezés teszi biztonságosabbá a járvány miatti veszélyhelyzetben a szociális területen dolgozók munkáját és az ellátottak életét.
A bértámogatás célja a munkahelyek védelme
A kormány által nyújtott bértámogatás célja a munkahelyek védelme - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés
A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
A BGYH vezetői fizetésük egy részét budapesti gyerekek ingyenes táborozására ajánlották fel-
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői saját fizetésükből pénzügyi alapot hoztak létre, amelyből 4 strandon olyan fővárosi gyerekek nyári táboroztatását biztosítják, akiknek a szülei Budapesten a koronavírus elleni küzdelem első vonalában dolgoztak és álltak helyt – jelentette be Szűts Ildikó a BGYH Zrt. vezérigazgatója.
A BKK továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést
A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.
A Budapest Airport felkészült az esetleges rendkívüli hatósági intézkedésre
Budapest Airport jelentős készlettel rendelkezik minden szükséges védőfelszerelésből, és részletesen kidolgozott eljárásrenddel kész támogatni a hatóságok munkáját egy esetleges rendkívüli repülőtéri intézkedés elrendelése esetén. A Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart fenn a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának (BFKH NFO) repülőtéri népegészségügyi kirendeltségével, hogy elrendelés esetén a rendkívüli óvintézkedéseket haladéktalanul be tudja vezetni a repülőtéren.
A budapesti Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet
Hétfőtől - a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.
A cégek saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről
A koronavírus miatti veszélyhelyzet megnövelte a távmunka és a home office alkalmazását Magyarországon, amelyek lehetőségét a hazai szabályozás teljes körűen biztosítja - nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A Covid-árvákat is segíti Terézváros
Nyílászárócsere, kerékpárvásárlás, állattartók segítése – több, a lakosságot segítő támogatásról határozott a döntés-előkészítő tanács (DET) május 27-i ülésén. A veszélyhelyzet alatt, amíg a képviselő-testület nem ülésezhet, a DET biztosítja, hogy demokratikus döntések szülessenek a VI. kerületben.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke