10 575 PCR-tesztből 3 lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője szerdán, az eredményekről tartott sajtótájékoztatón.

Merkely Béla ismertette: a PCR-teszttel igazolt aktív fertőzöttek aránya 0,029 százalék, a fertőzöttek becsült száma a vizsgálat idején 2421 volt. A mintát adók közül 70 szeropozitív esetet találtak, ez alapján a magyar lakosság 0,68 százaléka, 56 439 ember eshetett át a fertőzésen május 16-ig.
    Hozzátette: a 3 pozitív esetből 2 a mintavétel idején kórházban volt a betegség miatt.
    Tízezer emberből 2,9 az aktív megbetegedések száma és 68 ember esett át a fertőzésen.
    Mag Kornélia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese elmondta: a mintavételre 17 787 14 évesnél idősebb, magánháztartásban élő embert választottak ki 489 településről.


    Ebből "kerethiba" 2315 ember, ők meghaltak, külföldre vagy intézetbe költöztek; 3135 emberrel nem sikerült felvenni a kapcsolatot, illetve megtagadták a részvételt a vizsgálatban.
    A vizsgálat részét képező kérdőívet 12236-an töltötték ki, a vírus antitestét és RNS-ét kimutató vizsgálatra 10575-en mentek el. 10 474 esetben volt kérdőív és teszt is. A részvételi arány tehát 67,7 százalék volt.
    Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke elmondta, a kérdőív rákérdezett, hogy a kitöltője találkozott-e karanténra kötelezett emberrel. Ez alapján 10 ezerből 114 a becsült száma azoknak, találkoztak karanténra kötelezett emberrel és átestek a betegségen és 66 a szeropozitívak száma azok között, akiknek nem volt a kontaktjai között karanténra kötelezett.


    Megjegyezte: magas a fertőzésen átesettek száma a kérdésre nem válaszolók között is, aminek az lehet a magyarázata, hogy az emberek nem szívesen vallják be, hogy kontaktjaik miatt megfertőződhettek.
    Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke ismertette: a vizsgálaton kimagasló, 75 százalékot meghaladó volt a részvételi arány Veszprém, Nógrád, Szabolcs-Szatmár, illetve Békés megyében és 74,6 százalékos Pest megyében.
    Hozzátette: az összes többi megyében is 60 százalék körül volt a részvétel, ami jelzi, hogy a magyar lakosság kíváncsi volt arra, hogy megfertőződött-e.
    A régiónkénti becsült átfertőzöttség adatit ismertetve közölte: Közép-Magyarországon 4,9 tízezrelék, az Alföldön és Észak_Magyarországon 2,2 tízezrelék, a Dunántúlon 1,8 tízezrelék a PCR-pozitív esetek száma. A fertőzésen átesettek becsült száma Közép-Magyarországon 79 tízezrelék, a Dunántúlon 67 tízezrelék, az Alföldön és Észak-Magyarországon 60 tízezrelék.


    Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ elnöke az életkori sajátosságokról szólva elmondta: míg a keleti országrészben elsősorban az idősek fertőződtek meg, az ország dunántúli és középső régiójában a fiatalok vannak túlsúlyban az átfertőzöttek között. Ennek oka az lehet, hogy a "mobilisabb", a határon is átjáró csoport, amely megfertőzött, elsősorban a nyugati és a középső régiókban él.
    A fertőzöttek számban az 50 felettiek dominanciája mutatható ki, míg az átfertőzötteknél nincs szignifikáns különbség az egyes korosztályok között -

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.