Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza új szabályokkal - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormányrendeletek új szabályokat határoznak meg többek között az üzletekre, az éttermekre, a fürdőkre és a rendezvényekre.

Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat.

Az ország többi részén azonban valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már tartózkodhatnak vendégek és ott elfogyaszthatják a megrendelt ételeket, italokat, de a vendéglátó egységek helyiségeiben csak az ott dolgozók lehetnek bent - mondta Kiss Róbert.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye kivételével megtarthatók a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a védőtávolság megtartásával - mondta.

A felsőoktatási intézmények újranyitásáról a rektorok dönthetnek, a kollégiumok látogatása továbbra is tilos - mutatott rá.

A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körülmények közt megtarthatóak, az amatőr sport, szabadidős sport megengedett - ismertette.

Az önkormányzatok rendeletalkotási lehetőségeiről azt mondta: az önkormányzatok helyben dönthetnek a településen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak. Egy másik kormányrendelet a hosszú hétvégére ad lehetőséget az önkormányzatoknak arra, hogy május 1.-től május 3. éjfélig a kijárási korlátozásoktól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak. Hozzátette: a szabálysértőkkel szemben továbbra is intézkedni fog a rendőrség. 

Újságírói kérdésre azt mondta: nem tervezik, hogy a jövőben az önkormányzatok saját hatáskörben rendeletalkotási jogot kapjanak szigorúbb intézkedések meghozatalára.

Tájékoztatása szerint csütörtökön 751 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 384 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Csütörtökön 32 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1365 szabályszegővel szemben léptek fel.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben csütörtökön 1051 esetben intézkedtek, ebből 405-en figyelmeztetést, 376-an helyszíni bírságot kaptak, míg 270 ember ellen feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 40 169 intézkedésre volt szükség.

Emelkedett a járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma: 311 ilyen nyomozás van folyamatban, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 95 csalás, valamint 18 járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 59 főt hallgattak ki gyanúsítottként.

Változások léptek életbe a határforgalomban: május 1.-jétől a 7500 kilogramm legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik kizárólag Hegyeshalomnál léphetnek be Ausztria területére. Ugyancsak változás, hogy a május 1. és május 3. között a kelet-nyugati humanitárius tranzitfolyosókon csak Hegyeshalomnál és 18 óra és 8 óra között lehet átlépni a határt.

Péntek délelőtt a teherforgalomban belépő oldalon Rajkánál és Hegyeshalomnál egy, a kilépésnél Csanádpalotánál kétórás

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.