Az elektronikus jegyrendszer tesztkártyája. Fotó: BKK, budapest.hu
Az elektronikus jegyrendszer tesztkártyája. Fotó: BKK, budapest.hu

A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával megkezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme, ami azt a célt szolgálja, hogy a 2018-tól teljes egészében működő rendszer kártyakibocsátása már hatékonyan és hibátlanul tudjon üzemelni. A több száz dolgozói tesztkártyával a rendszer működéséhez szükséges szoftverelemeket és gyártósorokat tesztelik a szakemberek. Mivel az elektronikus jegyrendszer teljes bevezetését követően mintegy másfél millió kártya kerül forgalomba, ezért ennek kiemelt jelentősége van a folyamatban. Ezzel egy időben elindul a rendszerhez kapcsolódó internetes oldal, melyen az elektronikus jegyrendszerrel kapcsolatos folyamatosan frissülő adatok lesznek elérhetők. 

A tesztkártyák kibocsátásával párhuzamosan további két területen kezdődik meg, illetve folytatódik a fejlesztés. Egyrészt a központi hardver- és szoftverrendszerek, adatkapcsolatok és tranzakciós rendszerek elkészítésén dolgozik a BKK a Scheidt&Bachmannal közösen, másrészt a FUTÁR rendszerhez hasonlóan a több mint 2500 fővárosi közösségi közlekedési járműre kell felszerelni az érvényesítő készülékeket. A metrókapuk és HÉV-vonalak rendszerbe kapcsolására is ütemezetten, a felmérési és építészeti-tervezési munkálatokat követően kerül majd sor a rendszer 2017 decemberi üzembe helyezéséig.

Összességében tehát a járművek, illetve a metró és HÉV-állomások készülékeinek felszerelését követően lehet egyáltalán a rendszer teljeskörű és üzemszerű indításáról beszélni, melynek kivitelezését a jövő év második felében kezdi meg a szállító a BKK felügyelete mellett.

A rendszer fő elemei

Az elektronikus jegyrendszer működésének alapját a központi elszámoló rendszer jelenti, amely nyilvántartja a kártyákat, a termékvásárlásokat és egyenlegfeltöltéseket, elvégzi az árkalkulációt és a kapcsolódó pénzügyi elszámolásokat, valamint támogatja az új, integrált értékesítési csatornákat. A Scheidt&Bachmann feladata a rendszer összes hardver- és szoftverelemének szállítása, üzembe helyezése, teljes körű konfigurációja. Ezt követően kerülhet sor a BKK általi tesztelésre, majd a rendszer üzemeltetésére történő átvételére. 

A bevételvédelmi rendszer is megújul, hiszen a metró- és a kiemelt HÉV-állomásokra automatikusan működő kapu kerülnek telepítésre, az ellenőrök pedig hordozható kézi készülék segítségével végzik majd munkájukat, amelyek  révén könnyen és gyorsan ellenőrizhetik a kártyák érvényességét.

Változások az elektronikus jegyrendszer bevezetésével

A fejlesztéseknek köszönhetően a papírbérleteket és -jegyeket felváltja majd egy korszerű, chippel ellátott műanyag kártya, amelynek megszemélyesített és anonim formáját is választhatják majd az utasok. A névvel és fényképpel ellátott (megszemélyesített) közlekedési kártya más részére nem lesz átruházható, és bármilyen kedvezményes terméket (díjmentes, nyugdíjas stb.), valamint különböző bérlettípusokat is csak erre a megszemélyesített közlekedési kártyára lehet majd vásárolni. Az anonim kártya ezzel ellentétben fényképet és nevet nem, csak egy azonosítószámot tartalmaz, ennek megfelelően mások részére átruházható, átadható majd. Ez a kártya a hozzá rendelt egyenleg terhére kizárólag jegy típusú termékek vásárlására jogosít.

Mindezzel megszűnhet a pénztárak előtti sorban állás, mert a közlekedési kártyákat és az azokhoz tartozó utazási számlát a jövőben pillanatok alatt, interneten vagy telefonos ügyfélszolgálat segítségével, mobiltelefonon valamint az új jegy- és bérletkiadó automaták bármelyikén fel lehet tölteni.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 54,5 millió euró értékben finanszírozza a 2013. szeptemberben aláírt kölcsönszerződés értelmében. A Fővárosi Önkormányzat a 2013 áprilisában megkötött fejlesztési megállapodásból mintegy 4,3 milliárd forintot bocsát a BKK rendelkezésére.

Budapesti Közlekedési Központ

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.