Horvát Lili rendező mozifilmjét meghívták a velencei filmfesztiválra: a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre az első magyar film lesz a Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogram történetében - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

 A film a Szerdai gyerek (2015) című többszörös díjnyertes alkotás után Horvát Lili második nagyjátékfilmje, mely a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon tartandó világpremier után, szeptember 24-én érkezik a magyar mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában - tartalmazza a közlemény.
    A világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválját szeptember 2. és 12. között tartják.
    A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors' Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) szekció csütörtök este jelentette be mindössze 10 filmből álló válogatását, ebben kapott helyet Horvát Lili második nagyjátékfilmje. A korábbi években itt mutatkozott be a Darwin rémálma (Oscar-jelölés 2006), Denis Villeneuve Felperzselt föld című alkotása (Oscar-jelölés 2011) és az idén Oscarra jelölt Corpus Christi is, de Jean-Marc Vallée, Danis Tanovic vagy Laurent Cantet filmjeinek is itt tartották a világpremierjét. A 17 évvel ezelőtt alapított szekcióba, mely az újítás és eredetiség ünneplését tűzte zászlajára, most először válogattak be magyar alkotást - közölte a Nemzeti Filmintézet.
    Mint írják, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.
    "Márta titokzatos és hipnotikus belső utazása magával ragadott bennünket. Horvát Lili nagyon kifinomult és érzelmes módon ábrázolja a női pszichét és annak rejtekútjait" - indokolta döntését Gaia Furrer, a Giornate degli Autori művészeti vezetője.


    "A Felkészülés... számomra elsősorban a szerelem projektív természetéről szóló személyes történet. A film a szerelmet az őrülettől elválasztó, nyugtalanítóan homályos határsávban játszódik. Mennyiben építjük önmagunkban a szerelmi történeteket? Meddig tart a vágyott valóság és hol kezdődik a realitás? Mennyire másképpen megélhető két ember számára ugyanaz a szerelem?" - fogalmazott filmjéről a rendező.
    A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet 354 millió forintos támogatásával. A 35 milliméteres nyersanyagra forgatott film operatőre a rendező régi alkotótársa, Maly Róbert, aki a Szerdai gyerek mellett az Oscar-díjas Mindenkit is jegyzi.
    A film főszerepeiben Stork Natasát és Bodó Viktort láthatja közönség.


További fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor tűnik fel a filmben.
    Stork Natasa a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd két év múltán szabadúszóként folytatta - azóta számos független és kőszínházi produkcióban tűnt fel Magyarországon és külföldön. Bár minimalista, közvetlen játékstílusa és fizikai adottságai szinte predesztinálják a filmszínészetre, főszerepet először most alakít - olvasható a közleményben.
    Bodó Viktor az 1990-es évek végén vált ismertté. Már egyetemi évei alatt főszerepeket játszott színházban és filmen egyaránt. 2001-ben úgy határozott: felhagy a színészettel és a rendezés felé fordult. Megszerezte a színházrendező diplomát is, majd a Katona József Színház rendezője lett. Ezt követően saját társulatot alapított Szputnyik Hajózási Társaság néven. Gyakran dolgozik külföldön, munkáját számos díjjal jutalmazták. Színészi munkát Bodó több mint tíz éve nem vállalt, a filmvászonra a Felkészüléssel tér vissza.
    A közlemény kiemeli, hogy a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az egyik első olyan jelentős nemzetközi kulturális esemény, melyet a koronavírus-járvány kezdete óta megrendeznek.


    "Anélkül, hogy elfelejtenénk az elmúlt hónapok számtalan áldozatát, akik előtt tisztelettel kell adóznunk, a pandémia által kényszerített lezárást követő első nemzetközi fesztivál a nyitás jelentőségteljes ünnepévé válik, amelyre mindannyian vágytunk és amely az optimizmus üzenetét közvetíti a válság által súlyosan érintett filmszakma felé világszerte" - idézi a közlemény Alberto Barberát, a velencei filmfesztivál igazgatóját.
    Horvát Lili 2015-ben első mozifilmjével, a Szerdai gyerekkel megnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West programjának fődíját, a kritikusokból álló FEDEORA zsűri díját és számos további rangos nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazták.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.