Hatodik alkalommal adták át a „Hegyek hátán, völgyek ölén” természetvédelmi vers- mese- prózaíró és természetfotós pályázat díjait.

2021-ben a járványhelyzet ellenére országosan és határon túlról 932 írás és több, mint 700 fotó került a két szakmai zsűri elé. A zsűri elnöke, Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész elmondta: az írásokat olvasva néha úgy érezte, nem is egy tizenéves fiatal írását olvassa, hanem kész íróét.


„Az , hogy a természet ilyen mértékben és ilyen módon kerül egymás mellé a ti gondolkodásotokban, érzelmeitekben, az külön dicséretre és köszönetre méltó” – mondta Halász Judit. Értékelő beszédében külön kiemelte három pályázó: Tomka Dorottya Mária, Dobi Valentina és Rátz Marcell kimagasló teljesítményét.
A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület hagyományt teremtett, amikor hat évvel ezelőtt természetvédelmi irodalmi pályázatot írt ki. Minden évben azt kérik a 6-19 éves fiataloktól, hogy írják le a természetben megélt élményeiket az irodalom eszközeivel versben, prózában és mesében. Idén kísérleti jelleggel természetfotó kategóriát is hirdettek. A beérkezett fotók száma és minősége jóval meghaladta a várakozásokat, ezért a pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy a következő évtől a természetfotó is teljes értékű kategóriaként fog szerepelni.
A beérkezett pályaműveket három korosztályban és összesen 9 kategóriában ismert irodalmárokból álló zsűri bírálta el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész, tagjai Balku László, Istenes Tibor, Kozák Mari, Murányi Zita és Szuhay-Havas Marianna voltak. A természetfotókat Barta Gábor elnökletével Kirsch Teréz és Natart István bírálták el.

Valamennyi kategória első hat helyezettjét emlékplakettel, értékes ajándékcsomaggal és festménnyel jutalmazták a szervezők. Az 1-6 helyezettek esetében az oklevelek a zsűri értékelését, tanácsait is tartalmazzák, a 7-12. helyezettek elismerő oklevélben részesültek. A díjazott írások, mint eddig minden évben, természetfotókkal illusztrált és természetvédelmi szakmai anyagokkal kiegészített könyvben is megjelennek – amelyet karácsonyra minden sikeresen díjazott diák kézhez kap. A díjátadót és a kötet megjelenését már negyedik éve támogatja az Agrárminisztérium.

A díjátadó ünnepség műsorvezetője, mint minden évben, ezúttal is Harsányi Levente volt. A jó hangulatról Kőhalmi Ferenc bűvész és Méhes Csaba pantomimművész gondoskodtak. Az Debreceni Nagyerdőért Egyesület hagyományt teremt azzal is, hogy a díjátadókon fellépteti az egyesülettel korábban kapcsolatban álló fiatal művészeket, így idén Buglyó Petrának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves hallgatójának éneke színesítette a műsort.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.