Az Adecco immár második alkalommal hirdette meg CEO for One Month programját, amelyben 49 ország Adecco ügyvezetői mellé kerestek fiatal tehetségeket. A „MiniCEO”-k egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy belelássanak egy vállalat vezetésébe, egy ügyvezető mindennapjaiba. Az Adecco a programmal a pályakezdők munkaerőpiaci kilátásait szeretné javítani, közelebb hozva egymáshoz az elméleti képzést és a gyakorlati munkavégzést.

Június 13-án állt munkába Breitenstein Ádám az Adecco Magyarországnál. Ádám “miniCEO” lettegy hónapra, a céget 6 éve vezető Vég Ottó mellett.

„A világon több mint 70 millió fiatal van munka nélkül, és több mint felük az európai országokban. Éppen ezért a tudás és tapasztalatbeli különbségeknek még soha nem volt akkora súlyuk, mint ma. A gyakorlati munkatapasztalat ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy a pályakezdő fiatalok megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek és kihívásoknak. Az eddigieknél jóval fontosabb, hogy a felsőoktatási képzésben résztvevők már tanulmányaik alatt szert tegyenek valós piaci környezetben szerzett munkatapasztalatokra – akár nyári munkák, akár gyakornoki programok keretében” – mondta Vég Ottó, az Adecco Ügyvezető Igazgatója.

A CEO for One Month program lényege, hogy országonként egy fiatal egy hónapig betekintést nyerhet a cég vezetésébe. A szerencsés kiválasztottak ugyanis az Adecco ügyvezetői mellett látnak el feladatokat és ismerik meg a vezetői kompetenciákat. A CEO for One Month felhívására az idei évben rekordszámú, közel 55 ezer jelentkezés érkezett a programban résztvevő 49 országban. A jelentkezőknek az önéletrajzon és a motivációs levélen túl különböző kompetencia teszteket kellett kitölteni. Ezek és a későbbi személyes interjúk alapján választották ki azt a 49 szerencsést, aki megkezdheti valós gyakorlatát az Adecco-nál.

Ennek köszönhető, hogy a 22 éves Breitenstein Ádám június 13-án elkezdhetett dolgozni az Adecco Magyarországnál. Az Adecco vezetősége Ádámot több mint száz jelentkező közül választotta ki a pozícióra, a gyakornoki idő alatt pedig igyekeznek minden lehetőséget megadni számára ahhoz, hogy minél átfogóbb képet kaphasson a cég működéséről, a felsővezetők napi feladatairól.

„A tavalyi évben már belekóstoltunk a CEO for One Month programba, hiszen akkor is volt egy „miniCEO”-nk. Azt kell, hogy mondjam, a program számomra is hasznos volt. Tükröt tartott elém, tudatosabban át kellett gondolnom, hogy mit miért csinálok és a feszültebb helyzeteket is jobban ki kellett elemezni” – összegezte tavalyi tapasztalatit Vég Ottó. – „Biztos vagyok benne, hogy az előző év tapasztalatai fényében, valóban hasznosan tudjuk Ádámot terelgetni az egyes területek és feladatok között, hogy ez az egy hónap számára is maradandó élmény, és nagyszerű kiindulópont lehessen további karrierjéhez!”

A programnak azonban ezzel még nincs vége, a 49 kiválasztott közül a legjobb 10 kis CEO ugyanis bekerülhet egy 3 napos felkészítő táborba, közülük pedig a legjobb egy hónapot tölthet el az Adecco Csoport ügyvezető igazgatója, Alain Dehaze mellett.

Ádám így nyilatkozott a programról: „Közvetlenül az ügyvezető igazgatótól tanulni és az ő szemszögéből rálátni egy nagy multi cég működésére, egyedülálló lehetőség. Hihetetlenül örülök, hogy egyike vagyok azoknak a lelkes fiataloknak, akiknek ebben része lehet. Minden nap újabb és újabb ismeretekre teszek szert, és biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudom majd a későbbi karrierem során. A következő lépés azonban most az, hogy minél keményebben dolgozzak, bekerüljek a legjobb 10 döntős közé, és végül akár én lehessek az, aki eltölt egy hónapot Zürichben az Adecco Csoport vezérigazgatójának mentorálása alatt.”

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.